2013. május 12., vasárnap

6.fejezet

Sziasztok! íme, itt lennék a következő résszel. Ezt  fejezetet egy olyan barátomnak szeretném küldeni /vagy esetleg dedikálni/, akiről fogalmam sincs, még olvassa-e a blogomat, de tudnia kell, hogy nagyon fontos nekem, és hogy remélem, egyszer még lesz olyan a viszonyunk, mint régen.
A mostani szám ez lesz. Jó olvasást!

6. fejezet

"Not really sure how to feel about it
Something in the way you move
Makes me feel like I can't live without you"

Aznap este Eleanor valamiféle morajlást hallott az ég felől, majd néhány perc múlva az esőcseppek kopogására lett figyelmes. Ed már mélyen aludt mellette, mikor ő még mindig a zivatarból lett vihart hallgatta.
Utálta a kialakult helyzetet. A Londont tépdeső égi jelenség egyáltalán nem hasonlított a szülőföldjén lévőkre. Ott az esőzések csendesek és megnyugvást hozóak voltak – habár néha felettébb izgalmasak is – Eleanor jelen pillanatban pedig erős honvágyat érzett.
Talán… haza kellene utaznom.
Már egy jó ideje rágódott ezen a bizonyos gondolaton, és egyelőre képtelen volt dönteni. Egyedül hagyni Edet, kizárt dolog! – állította magában. Mégis volt benne egyfajta késztetés, egy apró érzés, ami egyre csak húzta őt, vonzotta arra a bizonyos helyre, ahol élete nagy részét leélte.
Nem mintha sokat élt volna. Még csak huszonegy éves volt, de úgy gondolta, eleget megtapasztalt ahhoz, hogy lélekben többnek is mondhassa magát.
Felült a paplanon, majd átkarolta a mellkasához felhúzott térdét. A vihar zajában is ki tudta venni Ed nyugodt szuszogását.
Mindig is olyan nyugodt volt – gondolta Eleanor. – Bármi történt, mindig megtartotta a lélekjelenlétét. Semmi, de semmi sem történt még, a lassan két és fél év alatt, ami miatt Ed olyannyira kiborult volna, hogy csapkodjon, vagy esetleg zokogjon.
Ez Eleanort az apjára emlékeztette. A lány édesapja mindig is megtartotta a rezzenéstelen arcot, bármilyen tragédia történt. Ha Eleanor hibázott – például rossz jegyet hozott az iskolából – a családfő arca maga volt a tükörsima tenger, amin az érzelmeknek nyoma sem volt.
Csak egyszer látta az apján, hogy csalódott. Azt a fájdalmat, amit Eleanor a szülőjének okozott, nehéz volt elfelejtenie. És nem csak neki.

Eleanor

Az utcán sötétség honolt, és egyfajta békesség lengte körül a helyet. Ez volt az az utca, ahol anno laktam, és ahova kérdéses, hogy valaha is visszatérek még.

Azon az éjszakán – a magam tizenhét életévével – bulizni voltam az osztálytársaimmal. Nos, ez nem egy hagyományos kis összeülés volt. Williamék hoztak magukkal még ismerősöket, akiknek volt néhány jó anyaguk a számunkra. Ez evidens volt, mi pedig nem mondtunk rá nemet.
Régebben elég intenzíven kiéltem magamat, már ami az italozást és a kábítószereket illette… Nem voltam rá büszke, mi több, ha lehetne, akkor újból megválasztanám az egész baráti körömet a gimiig visszamenőleg.
Tönkretettek. Tönkretették az életemet.
Azon az estén, miközben órák óta meglévő kábultságomban hazafelé battyogtam, élveztem a csendet, és az ott lakóknak kellemes, de a turistáknak hűvös szellőt az arcomon.
Az otthonom eleve nem volt rossz hely. Minden megvolt benne, amire csak vágytam. Egyedül az emberekkel volt baj.
A többi osztálytársam nem kísért haza, ők még maradtak a tengerparton a tábortűz körül, én azonban már a lakhelyünk utcájában jártam.
Aznap este jelent meg először Finn – ő is egy volt az új tagok köréből -, és amilyen könnyen bevágódott az összes haveromnál, olyan nevetségesen egyszerű volt számára az engem való követés hazafelé.
A barna kerítéses házunkhoz értem, mikor előjött az egyik sötét utcai foltból. Kezdettől fogva nem bírtam, és ahogy láttam, mennyire próbált velem minél közvetlenebb lenni, rögtön megfogadtam, hogy ha akkor este elhív majd randizni, én majd nemet mondok neki.
Ehelyett valami egészen mást akart tőlem, ami közel esett a megerőszakolás fogalmához, ámbár aznap este még csak leteperni kísérelt meg. Az egész testemet úgy undorította a helyzet, hogy lassan már öklendeztem a béklyójában. Bár kitudja, lehet, hogy az aznapi adag pia kívánkozott ki annyira.
Amikor Finn a kerítésnek szorítva próbált lefogni, apám kilépett a bejárati ajtón. Már talán hajnali egy is elmúlhatott, ő mégsem tűnt olyannak, mint akit álomból ébresztettek. Valószínűleg egyáltalán nem aludt.
Apám magas, és a munkájából adódó favágásoktól erős izomzatú férfi volt, és mikor látta, mi zajlik a kapunk tövében, rögtön a segítségemre sietett. Az este után azt hittem, Finn meg sem próbál majd újra a közelembe merészkedni, ugyanis apám csaknem feljelentette.
Nem. Finn meglehetősen kemény dió volt.
Aznap éjszaka, miután apám elküldte Finnt egy jóval melegebb éghajlatra, némi fizikai erőt is beleadva a nyomatékosításba, a szülőm szinte tajtékzott. Megtudta, hol voltam és mit is csináltam pontosan a többiek társaságában.
Rémes volt őt úgy hallgatni, de hiába tiltott el a barátaimtól, attól a naptól fogva még inkább folytattam azt az életmódot, valamiféle lázadásképp mindenki ellen.
Most pedig azt kívánom, bár ne tettem volna. Bárcsak hazamehetnék, hogy újra láthassam a szüleimet, a tengert, a hegyeket, a várost, és mindent, ami odaköt a szülőhelyemhez. Rettentően hiányoznak…
Mikor ráeszméltem a nedves arcomra, újra a jelenben találtam magamat. A vihar még hangosabbnak hatott, én pedig hagytam, hadd folyjanak a könnyeim.
Senki sem hallhatta csöndes szenvedésemet és honvágyamat a villámok és az ég dörgésében, és ez így volt rendjén.
Haza akartam menni.


***

Másnap délután a ház üres volt. Eleanor és Ed a tetováló szalon felé tartott, kéz a kézben, csöndbe burkolódzva.
Ed egyfajta szabadnapot vett ki, és mivel már csak egy utolsó dal hiányzott az albumról, nem akarta még jobban erőltetni a szám megszületését – ugyanis már hetek óta nem sikerült semmi érdemlegeset sem alkotnia -, így hát inkább Eleanorra szánta az idejét.
Hiányzott már neki a lány társasága, azonban a sok-sok beszélgetés, ami mindaddig lezajlott köztük, most mintha hiányzott volna. Mintha a múlt meg sem történt volna. Eleanor egész nap szörnyen szótlanul viselkedett, Ed pedig képtelennek érezte magát áttörni az egyre csak vastagodó falat közöttük.
Nem volt olyan, mint régen. Ed úgy vette észre, valahogy megváltoztak. Mégis élt benne a remény, ha talán kicsit több időt töltenének együtt, időt szánnának a másikra, a régi közös hónapok újra megtörténni látszanának. Semmit sem akart jobban, csak visszakapni a lelki társát Eleanor személyében.
Úriember lévén Ed kinyitotta a tetováló szalon ajtaját a barátnőjének, majd mikor beértek, a meleg és fertőtlenítő illatának a furcsa keveréke mindkettejük orrát megcsapta.
Gary tetováló szalonja nem vonzott túl sok embert, általában kis forgalommal rendelkezett, így Edet nem lepte meg, hogy várniuk sem kellett.
Eleanor mellette ideges volt, az ujjait úgy fonta Ed kezébe, hogy az már kezdett kellemetlen érzéseket kiváltani a fiúból.
– Srácok! Ed, hogy ityeg? – intett Gary a párosnak, mikor megigazgatta a kezén lévő fehér gumikesztyűt. A csattanó hangtól Eleanor gyomra kissé kavarogni kezdett, amin meg is lepődött, ugyanis a rendszeresen megtett vérvételek alkalmával semmit sem szokott érezni. Nem volt tőle rosszul, most mégis, ahogy a tetoválásra gondolt, furcsa érzések lepték el bensőjét.
– Jól megvagyunk. És te? – Ed szóba elegyedett a kopasz, halálfejes fejkendőt viselő fickóval, aki már a negyvenes éveit taposta, majd rátértek a tárgyra.
– Szóval tetoválást akarsz – jelentette ki egyszerűen Gary, majd az ideges tekintetű lányt figyelve folytatta: – Mindent elmondott Ed, amit tudni illik a tetkó hordásáról?
Szürke szemei bölcsen méregették Eleanort, aztán elkezdte felvázolni a tetoválás menetét, és a minta ápolását kísérő dolgokat.
– …és miután az odaadott kenőcsöt is megfelelő időközönként használod, azt sem érdemes elfelejteni, hogy egy éven keresztül semmiféle véradáson nem vehetsz részt – fejezte be a monológját Gary, Eleanor pedig döbbenten felpillantott.
– Nem adhatok vért… egy évig? – a lány szaporábban kezdte szedni a levegőt, az elméjében pedig szinte cikáztak a gondolatok.
Mi lesz, ha nem tudok segíteni? Nem hagyhatom cserben az embereket. Ráadásul egy év?
Teljesen össze volt zavarodva, majd aggodalmas tekintettel felpillantott Edre, aki hasonlóan méregette barátnőjét. Tudta jól, mennyit jelentett Eleanornak a kórházban tett látogatásai, és az ezzel egybekötött procedúra.
– Biztos, hogy akarod? – tette fel a fiú ugyanazt a kérdést, amit több mint egy hónapja kérdezett a lánytól a szobájuk csöndjében. Látta a kétkedést, a határozatlanságot, ezen pedig meglepődött. Eleanor mindig is határozott ember volt, megtántorítani pedig még semmi sem volt rá képes.
Ednek fogalma sem volt róla, hogy Eleanor mostanság mennyire döntésképtelen volt egyes dolgokban.
– Nem biztos… - suttogta csalódottan a lány. A tetoválása gyökeresen kapcsolódott a származásához, amivel elsősorban a tiszteletét akarta kifejezni. De így már nem olyan biztos, hogy meg fogja tenni. – Nem. Mégsem szeretném.
Az apró helyiségben csönd lett, majd Ed magyarázkodni kezdett Garynek, akivel régi ismerősként a középkorú férfi megértette a kialakult helyzetet.
Miután újra kiléptek London forgalmas utcáira, Eleanor még mindig zaklatott volt.
– Figyelj, még átgondolhatod. Végül is, csak egy év… Ha annyira szeretnéd azt az ábrát, szerintem csináltasd meg… - fogott bele Ed, a kezei közé fogva a lány nyirkos tenyerét, miközben lágyan lepillantott a szőke hajú lányra. Ő nem nézett rá, inkább a földet szuggerálta végül pedig megrázta a fejét.
Határozott mozdulatokkal kihúzta a szeretetteljes fogásból a kezét, majd Ed többé a nyomát sem látta. Eleanor elrohant, Ed pedig ott állt egymagában, a torkában egyre nagyobb gombóccal, amint barátnője imént elmenekült alakját kutatta az emberek között.

"It takes me all the way
I want you to stay"

6 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett és alig várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, megpróbálok igyekezni vele! :)
      És itt is köszönöm a díjat, nagyon aranyos tőled. :) (elnézést, hogy még csak most reagálok arra a kommentedre)

      Hayley xx

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy így gondolod! :)^^

      Hayley xx

      Törlés
  3. Szia! Néhány órával ezelőtt találtam rá a blogodra, és sikerült kb 1 óra alatt kivégeznem. Nagyon tetszik, ahogy írsz. Tökéletesen használod a szavakat, szimpatikusak a megformált karakterek, Ed pedig hatalmas kedvencem, DE (!) nem ártana egy kicsit több párbeszéd; Kérlek, ne sértődj meg, ezt csak építő kritika ként mondom; Vagyis írom. :)

    Nem csodálom, hogy szeretsz írni, mert nagyon nagy tehetséged van hozzá, ehhez kétség sem fér. Soha ne hagyd abba. :')

    Szépen és kifejezően formálod meg a gondolataidat, és ugyanilyen tökéletesen írod is le őket. Igazából számomra ez nagyon fontos;

    Ez az egyik, –ami az én esetemben- meghatározza, hogy a blog nagy kedvencem lesz -e, vagy csak 'ha unatkozom akkor beleolvasok'. És, ez...ez...ez nagy kedvencem, már MOST. :3

    Elég kevés Ed Sheeran fanficről hallottam, és nagyon örültem, hogy találtam egyet;
    Minden/ed megvan, ami egy tökéletes story-hoz kell:
    -Jó történet;
    -Szimpatikus karakterek;
    -Tehetség;


    Remélem örültél a kommentemnek, és nem bánod, hogy ilyen sokat fecsegtem, de muszáj voltam ilyen hosszú kommentet írni. c; Siess a következővel,
    oh, és ha esetleg van kedved egy Harry-fanfic-et olvasni, akkor benéznél a blogomba, kérlek. :)

    http://shadowandlove1.blogspot.com/

    u.i. : az előző komi is ugyan ez volt, csak hibásan írtam valamit, és azért töröltem ki. :DDDD

    Sok puszi, Lana
    xx.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lana (tetszik a neved :P)!

      Nagyon aranyos dolgokat írtál, igazán köszönöm, és dehogy, nem baj, nem fecsegtél egyáltalán. :) A párbeszédekkel teljes mértékben tisztában vagyok, én is tudom, hogy kissé kevéske szöveg van benne a beszélgetésükről, ezért bocsánat :) Viszont most az egyszer úgy gondolom, hogy ebben a történetemben inkább a mondanivalón van a hangsúly, amit ki szeretnék fejezni velük kapcsolatban. Örülök, hogy idetaláltál, várlak vissza, ha gondolod, iratkozz fel!^^
      És benézek hozzád!^^
      köszönöm szépen a dicséreteket! :)

      Hayley xx

      Törlés